A hivatali dolgozók, annak ellenére, hogy a közhiedelemben hétpróbás semmirekellőkként szerepelnek, nagyon is kemény munkát végeznek. Ezt onnan tudom, hogy magam is az vagyok, egy évtizede koptatom a hivatal padlóját, és meg kell, hogy mondjam, néha nagyon elegem van belőle. A fáradtság, a kimerültség, a fásultság nem egyedi eset, rengeteg hozzám hasonló tisztviselő küzd azzal minden nap, hogy hogyan gyűrje maga alá az öngyűlöletet és a teljes elszemélytelenedést. Folyamatosan ez a tudat motoszkál a fejünkben, hogy nem számítunk, csak fogaskerekek vagyunk egy nagy gépezetben, pótolhatóak vagyunk, stb. Az ilyen depresszív gondolatcsokrok egy idő után teljesen hatalmába tudják keríteni az embert, olyankor pedig nem marad más, mint az eltompulás, a tudat zsibbasztása bármivel, amivel lehet. Én például fokozatosan belesüppedtem az alkoholizmusba, aminek az lett a vége, hogy egy addiktológiai szakemberhez kellett fordulnom, különben mindenemet kockára teszem.
Sajnos igen kevés az olyan munkahely, ahol tolerálják a tartós és nagy mennyiségű alkoholfogyasztást. Nem feltétlenül munkaidőben, hiszen az ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, de ha valaki a szabadidejében rendszeres és erős piás, annak egy idő után jól látható jelei mutatkoznak. Ha munkaidőben nem is iszik az ember, akkor is érezni rajta, a kipárolgásán, sokan igénytelenek lesznek, ápolatlanok, és amikor valaki már a munkaidő végét se bírja ki ital nélkül, az a vég. Eddig szerencsére nem sikerült eljutnom, de a kimerültség és a folyamatos, rendszeres ivás egy idő után rajtam is éreztetni kezdte a hatását. Feledékeny és dekoncentrált lettem, elaludtam reggelente, egész nap élőhalott voltam, és alig vártam, hogy elszabaduljak és elkezdhessem a délutáni-esti rutinomat. Ha ez nem addiktológiai eset, akkor semmi.
Lehet rám követ vetni, de nem mindenki bírja az ilyesmit ugyanúgy. Van, akinek meg se kottyan, gépiesen végzi a maga dolgát, és teljesen el tudja különíteni az élete többi részétől. Én azonban más vagyok, engem megvisel, és tenni próbáltam ellene. A kollégáim egy idő után felhívták rá a figyelmet, hogy ennek így nem lesz jó vége, addig örüljek, amíg a főnök ki nem szúrja. Itt komolyan el kellett gondolkodnom: vagy folytatom a jelenlegi életvirtusomat, és megkockáztatom azt, hogy kitesznek, és akkor egyenes út vezet az utcán alvásig, vagy sürgősen változtatok, és megőrzöm a megélhetésemet és a méltóságom maradékát. Először is el kellett kezdenem nagyon odafigyelni, hogy mennyit fogyasztok, és emellett elkezdenem addiktológiai szaktanácsadás után néznem. Rém kellemetlen volt, hiszen egy alkoholista nagyon nehezen ismeri be a gyengeségét, és még nehezebben fogadja el a küszöbön álló változást, azonban nem várhattam tétlenül a véget, hiszen a saját sorsomon csak én fordíthatok.
A kutatás közepette nem sok értelmeset találtam. Mindenki nagyon okos és hozzáértő, és ezt a világ tudtára szeretné adni, de mondanom se kell, értékelhető információra nemigen bukkantam. Aztán egyszer valaki ajánlotta az egyik fórumon az elérhetőségét egy olyan magánintézménynek, amelyik kifejezetten gyors és hatékony addiktológiai kezelést ígér, bár az árát is megkérik. Mondjuk nem mintha számítana, hiszen az utóbbi 4-5 évben nemigen költöttem semmire, pláne nem magamra, így azt gondoltam, talán megéri. A konzultáció is lehetséges, de ami megragadta a figyelmemet, az az egy hónapos “elvonó”, amit a saját terápiás házukban tartanak. Terá-piás. Hehe… Szóval annyi szabadságot egyben simán ki tudok venni, csak jó előre szólnom kell. Úgyhogy felvettem velük a kapcsolatot, és egyeztettünk konzultációra időpontot. Addig még van pár nap, addig igyekszem nem a legrosszabbat kihozni magamból, de reménykedem benne, hogy vagyok még olyan állapotban, hogy legyen visszaút. Ha beválik, akkor ajánlani fogom másnak is, hiszen az állami addiktológiai ellátás nem éppen a legjobb, érdemes inkább velük tenni egy próbát.