Igen bonyolult és kellemetlen helyzeteket képes szülni, amikor egy cégben nehezen megy a generációváltás. Vagy azért, mert a régi főnök nagyon nehezen adja át a helyét, vagy mert az örökös nem akar foglalkozni az egésszel, netán érdekellentét is feszül kettejük között, szóval kész káosz alakulhat ki. Hasonló volt a helyzet velem és az apámmal is, aki, annak ellenére, hogy évekig hallgattuk, hogy mennyire abba akarja már hagyni az egészet, mennyire menne nyugdíjba, annyira nehezen adta át a céget, mintha egy négyévest ültetett volna a volán mögé. Az elakadt generációváltások szakértője azonban a segítségünkre volt, nekem legalább is nagyon megkönnyítették a dolgomat apám meggyőzésében, hogy nem fogom elhozni az apokalipszist azzal, hogy átveszem a helyét.
Fuvarozási céget üzemeltetünk, vagyis inkább üzemeltettünk sokáig, mivel apám már viszonylag fiatalon maga mellé vett ügyintézőnek, hogy lássam, hogyan is működik belülről a cég, amit egyszer majd rám szándékozik bízni. Minden jól is ment, szépen beletanultam mindenbe, néha még helyettesítettem is amikor el kellett utaznia vagy beteg volt, ennek ellenére ilyenkor kibújik belőle az édesapa és a féltő cégtulajdonos, és óránként hívott, hogy nem égett-e le a székház. Iszonyú idegesítő volt, azt éreztem, hogy nem tekint rám felnőtt, felelősségteljes emberként, hanem még mindig a taknyos kölyök vagyok a szemében, aki a térde körül szaladgál.
Miután eljött az ideje, hogy átadja a vezetést, úgy nézett ki, hogy megbarátkozott a gondolattal, és egy hétig csend is volt a nyugdíjba vonulása után, pontosan annyi ideig, amíg egy sima kis szabadság eltelik. Igaz, résztulajdonosként a céghez tartozott még mindig, azonban pozíciót már nem töltött be, tehát neki csak hátra kellett volna dőlni, és élvezni a hasznot. De ő nem az a fajta. Egy idő után már naponta járt be, mintha dolgozna, utasításokat adott, intézkedett, és láthatóan vérig sértődött, amikor szembesítettem vele, hogy ő már nem dolgozik itt. Nagyon, de nagyon nehezen tudta elengedni a munkáját, és hosszú ideig járt vissza a nyakamra dirigálni meg ellátni a régi feladatait, amit elvileg átbízott már rám. Egészen kétségbe kezdtem esni, mert úgy éreztem, belebolondulok ebbe a helyzetbe, amikor egy régi kedves barátom a segítségemre sietett.
Az üzenet, amit küldött, rövid volt, és velős. Az elakadt generációváltások szakértője, ennyi állt benne, valamint egy elérhetőség és egy webcím, de sejtettem, hogy itt valami sokkal fontosabbat küldött nekem, mint azt akár fel tudta volna fogni: az épelméjűségem kulcsát. Megnéztem az oldalt, és tisztán láttam, hogy ezek valóban szakemberek, hozzájuk maximális bizalommal fordulhatok, sőt, kell is, hogy forduljak. Fel is vettem velük a kapcsolatot, és megtárgyaltuk, hogy mi a probléma, miben kérném a segítségüket. Apámmal is leszerveztem egy találkozót, de nem mondtam neki, hogy milyen céllal. Őszintén meg volt lepődve, mert azt hitte, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Végül hosszas tárgyalások, békítések és győzködések árán sikerült megegyeznünk abban, hogy tényleg nyugállományban marad, nem jár a nyakamra, maximum heti egyszer, így tehát ő is meg tud valamennyit tartani a munkamániájából, és én is tudok nyugodtan dolgozni. Azóta eltelt némi idő, és az az igazság, hogy egyre kevesebbet jár be, úgy tűnik, hogy végül mégis sikerül elengednie a cégét és átadnia nekem. Nehéz folyamat volt, de Az elakadt generációváltások szakértője rengeteget segített, szavakba se nagyon tudom önteni, hogy mennyit.