Nőként úgy válassz alkalmi ruhát, hogy több ünnepen is tudd viselni

Ahogy telnek az évek, úgy ritkulnak meg a nagy családi összeülések és események a rokonaimmal. Mindenki hajta az életét, van, akit külföldre sodor az élet, van, aki családot alapít és az ország egy túlsó végébe költözik, és ritkábban adódik alkalom a közös programokra.

Évente 2, maximum 3 alkalom jön össze, amikor ha nem is a teljes nagy családdal, de a keménymaggal össze tudunk ülni, és ez általában a Karácsony, Húsvét, amely kiegészül néha egy nyári kerti grillezéssel, vagy éppen egy kerek születésnapi bulival.

 Az alkalmak rikulásával, változik az ünneplés apropója is, hiszen amíg korábban végigmentünk a család gyerektagjainak a bérmálásán, ballagásán, diploma átadóján, addig ma már ezeknek a felnőtté vált gyerekeknek ünnepljük a kerek 30. vagy éppen 40. születésnapját. Jellemző, hogy a nagy találkozások alkalmával mindenki akar mindenkivel beszélgetni, be akarunk számolni arról, hogy mi történt velünk az utolsó találkozás óta, ki hol tart, merre járt, mit csinál, és egymás szavába vágva kerekedik belőle egy hangos, olasz családos este. Ezen alkalmakkor pótoljuk be a névnapi, születésnapi köszöntéseket is, így általában mindenki nagy csomagokkal érkezik, és szeretjük megadni a módját annak, hogy végre látjuk egymást, ezért mindenki csinosan, alkalomhoz illően öltözik fel.

Persze, nekünk nőknek minden egyes nap nagy fejtörést okoz, hogy mit vegyünk fel, de ha ez éppen egy hétköznapi rutintól eltérő különleges alkalom, akkor töbszörös gondba kerülünk. Én általában ruhás vagyok, tehát szeretem az egyberuhákat, mert nem kell sokat gondolkodni rajta, nem kell összepárosítani a nadrágot a felsővel vagy zakóval, vagy éppen egy szoknyával. Éppen ezért, több alkalommal is vásárolok női egybe ruhát, mint nadrágot. A női egyberuhák azért is jók, mert a kifejezetten nyári vagy téli darabok kivételével, egész évben jól lehet őket variálni. Különböző alkalmakra, eseményekre is szeretek úgy ruhát vásárolni, hogy azt utánna is fel tudjam venni egy másik alkalomra. Éppen ezért, nem vagyok az a típus aki habos-babos, csupa tüll ruhákat vásárol, inkább a kényelemre, a stílusra megyek rá és persze hogy jól nézzen ki.

Az alkalmi ruhák esetében, sokszor azt gondoljuk, hogy ezek csak a nagyestélyi ruhákat jelentik, pedig sok szép, egyszerübb, de annál kifinomultabb darabot találni már a boltokban. Én nagy online vásárló vagyok, mert valahogy elszoktam attól, hogy az üzletekben pásztázzak és sokszor belefutok abba, hogy méretek előbb elfogynak az üzletekben, mint egy webshopban. Éppen ezért mindig keresem az új webshopokat, hiszen mindig van új a nap alatt.

Nemrég rá is bukkantam az aktuális kedvencemre, a Spiné női ruha webshop-ra, amely pont azért tetszett meg, mert az estélyi ruhák mellett, igazán egyedi, stílusos és mutatós alkalmi ruhákat árulnak. Néha az is a gondunk az alkalmi ruhákkal, hogy könnyen túl lövünk a célon, és sok esetben érvényesül az az elv, hogy a kevés, néha több.

Ebben a női ruha wbeshopban, ez tetszett meg, hogy nyugodtan megvehetek egy ruhát a családi karácsonyi vacsorára, amelyet később fel tudok venni egy céges talákozóra, vagy éppen még esküvőre is el tudok menni benne. És már nem is kell másik kettő ruhát vásárolnom, hanem egy füst alatt letudtam több alkalmat.

Így évvégéhez közeledve, már előrelátó voltam és nemrég rendeltem is egy csipke ruhát. Egy szolid, de dögös fekete, narancs és fehér színekben pompázó alkalmi ceruza ruhára esett a választásom, és garantálom, hogy a következő időszakban ez lesz a kedvencem, ha éppen valahova szeretnék kiöltözni.