Történelmi nemzeti évfordulók ünneplése motorok nyergében a motortire.hu közreműködésével

Mérföldkő a még hatékonyabb rendezvényszervezésben

Nemzeti évfordulóink egyre kritikusabb jelentőséget nyernek a globalizáció előrehaladtával. Ezt a szuvenír nemzeti kultúrákra igen káros folyamatot ellensúlyozandó, 2003 év elején létrehozták a Nemzeti Évfordulók Titkárságát. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma erre az új koordináló stábra bízta a nemzeti évfordulóink méltó megünneplésének teljes körű központi szervezését. Ez a titkárság váltotta fel a korábban eseti jelleggel, hasonló célokból létrehozott ideiglenes szervezeteket. Ilyeneknek volt köszönhető az államalapítás 1000. és Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójának országos szintű méltó megünneplése.

Az új titkársággal viszont még annyi előnyt életbe tudtak léptetni, hogy biztosíthatóvá vált a folytonosság az erkölcsi és közéleti kommunikációs üzenetek terén. Így lettek ugyanis jobban összehangolhatók, egységesíthetők a központi és civil kezdeményezések, mely utóbbiaknak a felkarolása is szervezettebben folyhatott ezáltal.

 2003-ban a központi titkárság munkálkodása a Rákóczi-szabadságharc 300. és Deák Ferenc születésének 200. évfordulójának megemlékezéseinek szervezésével kezdődött más kisebb jelentőségű évforduló mellett. Ezekről hatékony tömegtájékoztatási csatornákon értesítették az ország lakosságát, hogy a sokszínű és tartalmas ünnepségeken valódi tömeges részvétel biztosíthassa a méltó megemlékezést.

Ugyanennek az évnek az októberében a kormány elfogadta a Magyar Köztársaság Nemzeti Emlékezet Programját is. Ennek keretei között kiválasztanak minden évben egy kiemelt, nagy történelmi jelentőségű évfordulót a több kisebb mellett. A program értelmében a hangsúlyozott eseményt helytörténeti, közművelődési, ismeretterjesztő és kutatási programok domborítják ki még jobban. A kiemelt évfordulók szereplőiről nevezték el a rákövetkező éveket emlékéveknek. Balassi Bálintról, József Attiláról, Batthyány Lajosról, Kazinczy Ferencről és Erkel Ferencről születésük jubileumi évfordulója kapcsán. Emlékévet kapott továbbá az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint Mátyás király trónra lépése is.

A nemzeti évfordulók országszerte megszervezett programjait a döntés szerint szervezik és támogatják az ezek kapcsán érintett tárcák. A civil szervezetek pedig központilag koordinált népszerűsítő, programszervező és kutató tevékenységekkel kapcsolódnak be a rendezvényekbe. Az ide tartozó operatív feladatokat a titkárság látja el onnantól fogva. Feladatai közé tartozik azóta a kapcsolódó pályázatok kiírása, értékelése és finanszírozásának menedzselése, a tárcák, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek tevékenységeinek összehangolása. Sőt, ami talán a legfontosabb: mindennek minél szélesebb társadalmi körökben történő népszerűsítése.

Motoros emléktúrák előtt érdemes felkeresni a motortire.hu-t

Példának okáért több civil szervezet is szokott a nemzeti évfordulók kapcsán motoros emléktúrákat is szervezni. Mivel ezek az emléktúrák képesek akár óriási motoros tömegeket is megmozgatni, a motortire.hu aktuális akcióiról is sokkal többen értesülnek ilyenkor. A túrák kijelölt időpontjai előtti hetekben fokozott érdeklődéssel fordulnak meg a motortire.hu weboldalon a vásárlók. Minden lelkiismeretes motoros szeret műszakilag is felkészülten útnak indulni 1-1 ilyen hosszú, szervezett emlékkirándulásra.

Motorokkal a trianoni határok mentén

2020-ban az egyik legnagyobb ilyen lélegzetvételű kezdeményezés a trianoni határok végigjárása volt. A túraútvonal bármely szakaszához szabadon be lehetett csatlakoznia bárkinek, aki ünnepélyesen szerette volna a megemlékezést motorja nyergében megtartani. Az 1920 előtti határvonal azelőtt a szervezek tudomása szerint még senki sem vállalkozott megtenni motoron. A teljes táv 5200 km volt, mely érintette a Nagy-Magyarország 300 határmenti települését és 32 vármegyéjét, valamint 8 jelenlegi ország területét.

Gondoljunk csak bele, micsoda megbízható biztonságot nyújtott a hosszú túra folyamán a bármely elkerülhetetlen okból tönkrement gumik gyors cseréjének lehetősége. Ha komolyabb sérülést szenved valamelyik résztvevő motorgumija, az ország bármely pontjára akár már másnap reggel ki tudta szállíttatni a motortire.hu a kiválasztott abroncsot. Ha ugyanis 12:00 óráig megérkezik a megrendelés, a motorgumit már aznap át tudják adni a futárszolgálat munkatársainak, akik a legtöbbször másnapi kiszállítással dolgoznak.

motortire.hu

A motoros szervezők vállalták, hogy az óriási történelmi jelentőségű, hírhedt békeszerződés centenáriumán felhívják a figyelmet a magyarok összetartozására. Legyen szó magyarokról a jelenlegi országhatáron innen vagy túl, céljuk volt a túrával hangsúlyozni az összetartás fontosságát attól függetlenül, hogy az emberek szemében milyen a trianoni szerződések igazságosságának megítélése. Nem a trianoni események jogszerűségének firtatása állt a kezdeményezésük középpontjában, hanem a magyarok közös dicső múltjának közös felidézése.

A nemzeti összetartozás napjának népszerűsítése érdekében összetett médiamegjelenési tervezettel is készültek. Az előkészítés ideje alatt adtak hírt a legintenzívebben a programról, hogy minél többen értesüljenek róla mind a motorosok, mint a nem motoros lakosság körében. A túra két hete alatt aztán minden nap blogot és vlogot vezettek a bejárt útszakaszokról, személyes élményekről. Hazaérkezésük után aztán több rádiós és televíziós beszélgetős műsorba is meghívták őket, hogy beszámoljanak az egyedülálló emléktúráról. Nem titkolt szándékuk volt, hogy az emléktúra PR programján belül egy alapítványt is létrehozzanak, ahová támogatásokat gyűjtöttek. Az ide befolyt pénzadományokból a jelenlegi ország határvonalain túl rekedt fiatalokat segítették hozzá ahhoz, hogy ellátogathassanak a történelmi Magyarország 1-1 fontos emlékhelyére.

A pálos rend motoros trianoni emlékzarándoklata

A motortire.hu látogatói és vásárlói között 2020-ban még egy trianoni motoros megemlékezés résztvevői is jócskán akadhattak. A magyarországi alapítású pálos rend egyik szerzetese már hosszú ideje népszerűsíti a motoros zarándoklatok felemelő lehetőségeit. Erre a meghatározó történelmi jelentőségű évfordulóra méltó szintű egyhetes motoros zarándoklat szervezésével készült. A célja az volt, hogy a 100. évforduló alkalmából legalább 100 motorral indulhassanak útnak. Felhívásában azt is kiemelte, hogy minél több határon túli magyar motoros figyelmét is hívják fel a programra. Így az összetartozás kritikus fontosságát nemcsak a minden nap megtartott szentmisén tudták hangsúlyozni, hanem a résztvevők közötti kapcsolatok, barátságok megerősödése vagy kialakulása révén is. Ez a zarándoklat is igyekezett a politikai vonatkozásokat minél inkább távol tartani a rendezvénytől. Bár ez saját bevallásuk szerint is igencsak nehézkes, már csak a történelem egyértelmű eseményei miatt is. De azért törekedtek arra, hogy elsősorban a nemzeti összetartozás álljon a rendezvény fókuszában, ezzel is megőrizve az ünnep méltóságát.

A pálos motoros zarándoklatra is teljes körű műszaki felkészültség volt elvárt a résztvevők részéről. Egy teljes hétig motorozni nemcsak a sofőr és esetleges utasa részéről megerőltető kihívás, hanem a járműnek is tökéletes állapotban kell nekiindulnia a kihívásnak. Ennek egyik legfontosabb része a biztonságos úttartást garantáló motorgumik megfelelő állapota. Azok a túramotorosok, akik nem ítélték alkalmasnak az abroncsaik állapotát a kirándulás előtt, gyorsan tudtak gumit cseréltetni a motortire.hu segítségével. Ez a webshop ugyanis saját korszerű, modern gépészettel felszerelt műhelyében akár már a megrendelés másnapján fel tudja szerelni a raktárkészletről vásárolt gumikat. Így még azokat sem hagyta pácban, akiknek csak az indulás előtt 2-3 nappal jutott eszükbe, hogy motorgumit cseréljenek. A motortire.hu webshopban precíz, részletes keresőmodul segíti a könnyű tájékozódást a mérhetetlenül széles kínálat tételei között. A termékek adatlapja pedig tartalmazza a szállítási határidőket is, így egyszerűen kiválasztható az adott méret tételei közül, hogy melyik elérhető akár már másnapi felszereléssel.

A motortire.hu csapata nagyon büszke arra, hogy a motoros emléktúrák résztvevőit is nagyfokú rugalmassággal és gyorsasággal tudja kiszolgálni. Legyen szó akár a felkészülés időszakáról, akár a hosszú túrák során fellépő abroncssérülések miatti gyors csere szükségességének eseteiről.