A logopédiáról miért nem emlékezünk meg?

Amikor kicsi koromban voltak különféle megemlékezések az iskolában, azt hittem, hogy ezek az élet legfontosabb dolgai. Felnőve erről már teljesen más a véleményem: persze nem akarom elbagatellizálni például október 23-át, de szerintem igazságtalanul nagyobb hangsúly kerül ezekre a múltbéli eseményekre, mint a valóban lényeges, jelenkori dolgokra.

Gondoltad volna, hogy a logopédia mennyire fontos a gyermekek megfelelő fejlődése szempontjából? Nagyon kevés szó esik erről, holott konkrétan eldőlhet ezáltal, hogy milyen életminőséget fog majd megtapasztalni az adott gyermek.

A logopédiának óriási szerepe van a beszédfejlődés megfelelő támogatásában, ám sokkal összetettebb dolog ez, mint a megfelelő kiejtés megtanulása: a foglalkozások során épül a kicsik önbizalma, ami által jobban mernek majd kapcsolódni a társaikkal. A több és jobb kapcsolódási lehetőség nem csak teret ad nekik a gyakorlásra, hanem fejleszti a szociális készségeiket is. Ezen készségek nélkül nincs esélyük rá, hogy egészséges barátságokat alakítsanak ki, továbbá beilleszkedési problémák forrása is lehet.

Mint látható, a logopédia sokkal összetettebb hatással rendelkező terület, mint azt elsőre gondolnánk – ha ezzel kapcsolatos szakembert keresel, akkor mindenképp csak megbízható helyre menj. Ajánlom figyelmedbe a Mosolykulcs fejlesztőházat, bennük nem fogsz csalódni.

Bízom benne, hogy a jövőben egyre nagyobb figyelmet kapnak majd a valóban fontos dolgok, nem csak a múltbéli eseményekre tesszük majd a fókuszt, ugyanis utóbbi sajnos nem visz minket előre.