Egy nemzeti ünnepen határozott lépésre szántuk el magunkat

Bevallom nem igazán szoktam számon tartani a nemzeti ünnepeket. Nyilván a karácsony vagy a húsvét az más, meg hát az nem igazán nemzeti ünnep. Többnyire akkor tűnik fel, hogy valami esemény lesz, hogy nem lesznek nyitva az üzletek. Tudom, hogy ez szomorú, de sajnos valahogy nem érzem magaménak a nemzeti ünnepek hangulatát. A múltkor viszont nagyjából egy héttel valamelyik nemzeti ünnepünk előtt szembejött velem a program kínálat, és úgy döntöttem, hogy egye-fene elmegyek én is. Felhívtam az egyik haveromat, hogy jöjjön velem ő is.

A nemzeti ünnep napján elmentünk a helyszínre és szerencsére találtunk egy kis kocsmát, ahol le tudtunk ülni és még jól is láttunk. Miközben iszogattunk és néztük a programot beszélgettünk arról, hogy kivel épp mi történik az életében. A haverom mesélte, hogy most gondolkodik éppen cégalapításon. Van egy-két jó ötlete, amiből lehet valami és szeretne végre saját lábon állni. Ahogy az lenni szokott, elkezdtük az este további részében kifejteni, hogy miért is nagyszerű ötlet a cégalapítás. Azonban ez az ötlet másnap sem tűnt rossz gondolatnak. Fel is hívtam a haveromat, hogy esetleg alapíthatnánk közösen céget. Tetszett neki az ötlet, sőt mondta, hogy ő már el is kezdett keresgélni olyan cégeket, akiknek van cégalapítás szolgáltatása. Így bukkantunk rá a grossoffice.hu-ra.

Mindig segít a cégalapításban: grossoffice.hu!

A haverom átlinkelte a grossoffice.hu oldalát, és így én is megnéztem. Maga a weboldal semmi extra nem volt, de nem is volt rá szüksége. Igazából minden szükséges információ a cégalapítás, a cégmódosítás és a székhelyszolgáltatás kapcsán megtalálható volt rajta. Mivel nem vagyok járatos ezekben a témákban, ezért alaposan átolvastam a tudnivalókat. Mint kiderült 2023-ban ez a cég már hatodik alkalommal nyerte el a Dun & Bradstreet cégminősítésének AA Gold minősítését. A weboldalon a témával kapcsolatos általános információkon kívül még blogjuk is van. Bele is olvastam néhány blog cikkbe, és egész érdekesnek találtam őket. Mire a végére értem az oldal átnézésének már teljesen meg voltam győzve arról, hogy érdemes belevágni a grossoffice.hu segítségével ebbe a cégalapítás.

Átbeszéltük azokat a tudnivalókat is, amelyekkel megismerkedtünk a grossoffice.hu oldalán úgy, mint azt, hogy milyen lehetőségek vannak a társasági forma kiválasztásánál cégalapításkor. De kifejtették még a cégalapítás feltételeit (például változott-e valami 2023-ra), illetve hogy mekkora lehet egy vállalkozás legkisebb bejegyzett tőkéje. Ami pedig különösen érdekes volt a számunkra az az, hogy mi is tulajdonképpen a cégalapítás menete.

Nos, akkor belevágunk?

Mivel mindkettőnket meggyőzött a grossoffice.hu weboldala, ezért el is dőlt, hogy az ő segítségüket fogjuk kérni a cégalapítás kapcsán. Felvettük velük a kapcsolatot, és ott is elmondták, amit a weboldalon is jeleztek: a bejelentkezést követően az első találkozás alkalmával egy konzultációra kell számítani. Erre az első alkalomra a Grossoffice ügyvédjei előkészítik a szükséges iratokat, hogy megtörténhessen az aláírás is. Ez általában nagyjából egy óra alatt le szokott zajlani (ehhez persze kell az is, hogy előzőleg e-mailben minden cégalapításhoz szükséges adatot leadjunk). Ilyenkor többnyire azonnal meg is kapjuk az aláírással és ellenjegyzéssel ellátott iratokat. Maga a bejegyzés igénybe vehet akár 2-3 napot is. A bejegyzés sikerességéről e-mailben, valamint telefonon is értesítik az ügyfelet.

Hihetetlen, hogy mennyire egyszerű! A haverommal mindketten nagyon izgatottak vagyunk, alig várjuk, hogy elkezdődjön a közös üzletünk nagy kalandja! Addig is mindenkinek ajánlom a grossoffice.hu-t!