Ma ismét kint jártam a temetőben. Nem túl sűrűn van lehetőségem elmenni, de ekkor is nehezen teszem. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe Dani, a legjobb barátom.
Az érzések
Még hogy a férfiak érzéketlenek, és hogy nekik nincs szükségük barátra? Mindenkinek van! Erre akkor jövünk rá a legjobban, amikor elvesztünk valakit. Senki nem szeret temetésre menni. Azt gondolom, mindegy, hogy hány alkalommal veszünk részt az életünk során, ki több, ki pedig kevesebb, soha nem lehet igazán felkészülni.
A temetés, és az érzelmek
Már a reggel úgy indul, hogy az ember érzi a gombócot a torkában. Minden számít, minden rezdülés, és az is hogy milyen lesz az időjárás. Vajon sütni fog e a nap ránk, vagy mondjuk esni fog az eső, és velünk együtt fog sírni. Voltam már olan temetésen is, amikor vagy -10 fok volt.
A barátok elvesztése
Mindenkiben más érzelmek vannak, és mást is vált ki az, ha elvesztünk valakit. Van akié jobban fáj, éget, és van akié kevésbé. Erre mint említettem nem lehet felkészülni. Az ember azt gondolná, hogy rosszabb már nem is lehet, aztán rájön, hogy mégis.
Dani, a legjobb barátom volt. Gyerekkori haver, minden hülyeségbe együtt másztunk bele, és ki is. Szerettem a szüleit, sokat lógtunk náluk, így ők is jól ismertek. Sokáig nem is tudtam elmenni hozzájuk. Valahogyan nem voltam képes rá. Aztán összeszedtem magamat, mert tudtam, hogy meg kell tennem, és lementem a szüleihez. Emlékszem, az édesanyja meg sem tudott szólalni, és mér potyogtak is a könnyei amikor meglátott. Idő kellett neki, amíg meg tudott egyáltalán szólalni. Dani apja invitált beljebb, mikor meglátott az ajtóban. Egy jó erős fekete mellett a konyhaasztalnál ülve csak némán ültünk egymással szemben. Édesanyja törte meg a csendet, és kezdtünk el beszélgetni.
Talán egy két órát lehettem náluk, mikor mondtam, hogy most már tényleg mennem kell. Mindenképpen akartak valami emléket adni, így Dani szobája, jobban mondva csak a volt szobája felé vették az irányt. Mivel tudta, hogy nagy motoros vagyok én is, mint a fia is volt, arra kért, hogy válaszak a bukósisakok közül egyet magamnak. Képtelen voltam rá… ahogy néztem körbe a szobájába, minden rá emlékeztetett, és csak lassan enyhült a fájdalom. Idő kell, hogy legközelebb is el menjek, de megígértem, hogy beugrom majd néhanapján.