Van egy mondás, hogy kutya nélkül élni lehet, de minek. Aki kutyát tart, vagy tartott, ő már tudja, hogy a kutyák nem egyszerűen csak háziállatok. Ők teljes családtagok, barátok, társak, akik feltétel nélküli szeretetet és hűséget adnak nekünk. Életem egyik legszebb ajándéka volt, hogy megismerhettem és éveken át oszthattam meg a mindennapjaimat a leghűségesebb négylábú barátommal.
Amikor először hazavittem őt, még csak egy apró, kíváncsi kölyök volt. Az első találkozásunk örökre az emlékezetembe égett. Én választhattam ki az új társamat, mikor eljött az idő és elmentem érte, még nem tudtam a sok kis szőrgombóc közül ki lesz az enyém, de ő választott, ahogy lehajoltam közéjük ő azonnal az ölembe ugrott. Azok csillogó szemek, a vidáman csóváló farok és az a határtalan bizalom, amit már az első perctől kezdve éreztem tőle. Egy csodálatos utazás vette kezdetét, amely tele volt megható pillanatokkal és néha persze bosszúságokkal is, hisz abból is kijutott bőven, ha arra gondolok a legújabb cipőm vagy nadrágom esett áldozatául a játékának.
A kis szőrgombóc pár hónap alatt röpke 70kg-os medvévé cseperedett. Mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Soha nem ítélkezett, soha nem várt cserébe semmit, csak hogy mellettem lehessen. Legyen szó egy hosszú sétáról az erdőben, egy pihenős délutánról a kanapén vagy egy nehéz napról, amikor minden borúsnak tűnt.
Vannak pillanatok, amelyeket soha nem felejtek el. A reggeli ébredések, amikor először ő ugrott az ágyamra és gyengéden ébresztett. A mindennapos séták, amikor csendben, egymás társaságában sétáltunk a mezőn, és úgy éreztem, hogy a világ egy kicsit lassabban forog. Az a pillanat, amikor először tanult meg egy új dolgokat, trükköket, és a büszkeség, amit az arcán láttam. Vagy az az őszinte öröm, amikor hazaértem, és ő már az ajtóban várt engem, mintha hónapok óta nem látott volna. Amikor szomorú voltam, csak leült mellém, és csendben odabújt. Nem kellett szavakba önteni semmit, ő pontosan tudta, mit érzek, és a puszta jelenlétével képes volt jobbá tenni a napomat.
Emlékszem mindig nagyon készültem a születésnapjára. Mindig próbáltam egy új játékkal vagy egy új jutalomfalattal meglepni. Volt a közelben egy remek állateledel bolt, a Happy Zoo. Még most is meg van, pont nemrég láttam, hogy most ünnepelte 14. születésnapját.
Mennyire szerettünk oda járni. „Kis” barátom már a parkolóban tudta, hogy hova érkeztünk. Alig várta végre bemenjünk. Az a tengernyi sok jutalomfalat, és a sokféle játék. Mint a kutyaparadicsomban, gondolom a kutyák így képzelik. Gondoltak az én medvémre is. Mindig könnyen találtam strapabíró labdát, vagy óriás kötéljátékot. Bőven volt választék a finomságokból is. Az eladók mindig a csodájára jártak, hisz nem minden nap tévedt be hozzájuk egy oroszlán nagyságú kutya. Azok a régi szép idők… Sajnos a kutyák élete sokkal rövidebb, mint a miénk. Az egyik legnehezebb dolog volt, amivel egy gazdi szembesülhet, az az elengedés. Azt mondják, hogy az idő begyógyít minden sebet, de az igazság az, hogy az emlékek mindig velünk maradnak. Egy kedvenc takaró, egy régi nyakörv, egy játék a Happy Zoo-ból – mind emlékeztetnek arra a szeretetre, amelyet tőlük kaptunk.
Bár a veszteség fájdalmas volt, soha nem bántam meg, hogy volt egy ilyen csodálatos barátom. Megtanított a feltétel nélküli szeretetre, a felelősségre és arra, hogy értékeljem az apró örömöket az életben. Bár már nincs mellettem, mindig a szívemben marad.