Forradalmi találkozás

Az összes nemzeti ünnepünk közül a március tizenötödike a kedvencem. Ennek valószínűleg több oka is van, pl. az, hogy megrögzötten rajongok a költészetért, és valamiért ez az ünnep mindig olyan költőinek tűnt nekem.

Arról nem is beszélve, hogy a szabadság ünnepnapjának is lehet tekinteni valamelyest, mivel A Pilvax kávéházban gyülekező forradalmárok legalább egy napra szabadnak érezhették magukat, amíg közösen megfogalmazták, 12 pontba szedve, a követeléseiket, és a Nemzeti Múzeum lépcsőjén végig hallgathatták a Nemzeti Dal elszavalását.

Valamiért mindig úgy éreztem, hogy a legkevésbé tragikus ünnepünk, hiszen szinte az összes többi ilyen jeles alkalmunk valójában “gyásznap”: gondoljunk csak június negyedikére, vagy október huszonharmadikára.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a tragédiába torkolló eseményekről nem kellene megemlékezni, mindenesetre, azért sokkal jobb érzés egy felszabadító történésre visszagondolni, mintsem egy letargikusra.

A legutóbbi március tizenötödikén elhatároztuk, hogy körbesétáljuk Budapest legszebb nevezetességeit, aztán hazamegyünk, és bekuckózunk filmet nézni.

Egészen nosztalgikus érzés volt újra a fővárosban kószálni, ugyanis, nem jártunk ott, mióta vidékre költöztünk.

El is felejtettük már, hogy milyen zajos az egész város, és hogy mennyire gondterhelt emberek lakják, akik a kimerült idegeik miatt nem igazán ismerik már a kedvesség fogalmát.

A Dunát átszelő hidak látványa persze kárpótolt bennünket minden elszenvedett modortalanságért: a hullámzó vízfolyamon úgy tört meg a fény, mintha csak egy fémfelületet daraboltak volna szét.

Hazaérve azonban filmnézés helyett végül a az interneten kötöttünk ki: szükségünk volt ugyanis néhány csavarra az új bútorainkhoz, ezért elkezdtünk olyan oldalakon böngészgetni, amelyek a segítségünkre lehettek.

Így találtuk meg a Csavar Holding Kft. oldalát, a csavarholding.hu-t, amely már első ránézésre elnyerte a tetszésünket.

Legfőképp azért, mert már a főoldalon világosan fel van tüntetve, hogy olyan csavarok vásárlására van a csavarholding.hu-nál lehetőségünk, amelyek nemcsak speciálisan kemények, de időtállóak is.

A Csavar Holding Kft. oldalán azt is megtudhattuk, hogy a festett csavarok esetében sem kell aggódnunk a fakó színhatás miatt: ugyanis olyan különleges festéket használnak, amely tartósabbá és szebbé varázsolja a színeket.

Csavar Holding Kft.

Ezért a festés minősége kifogástalan, ráadásul elégedettségi garanciát is nyújtanak.

Azt is kifejezetten szimpatikusnak találtuk a csavarholding.hu-ban, hogy szállítási garanciát is vállalnak: ez pedig azt jelenti, hogyha a futárral nem érkezne meg időben a rendelésünk, akkor személyesen a cég alkalmazottai közül fogja valaki kézbesíteni a csomagunkat.

Persze, nemcsak UV álló festékbe “mártott” csavarokat vásárolhatunk a Csavar Holding Kft.-nél: rendelhetünk pl. oszloptartókat, fúrószárakat, vagy vésőket is, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk.

Még az is növelte számunkra a csavarholding.hu emberarcúságát, hogy a tulajdonosok száma is fel van tüntetve.

A szimpatikus böngészgetés után úgy voltunk vele, hogy nem is kérdés: a csavarholding.hu-ról fogunk csavarokat rendelni.

Így is lett, és nagyon örültünk annak, hogy ezt a döntést hoztuk: a csavarok ugyanis mind minőségben, mind pedig színben ragyogóak voltak, ráadásul nem is kellett sokat bajlódnunk a betekerésükkel.

Fura volt, hogy éppen március tizenötödikén találtunk rá a csavarholding.hu-ra.

Utólag belegondolva, nem tudtuk megmagyarázni, hogy miért épp egy ünnepnapon kezdtünk neki csavarokat keresgélni az interneten.