Még egy nemzeti ünnepen született gyermeknek is kell pelenka

Különleges születésnapok

Én azt gondolom, minden gyermek egytől egyig különleges. Mégis, vannak olyan családok, ahol a születések dátuma néha egészen különlegesre sikeredik. A mi családunk már-már azt érzem, talán sportot is űz egyből. Nagyon sok családtag születésének a napja kötőik ugyanis valamilyen jelentős nemzeti vagy egyéb ünnepünkhöz. Kezdjük rögtön apukámmal, akit a Mikulás hozott december 6-án. Nem s igazán találkoztam még olyan jókedélyű, kiegyensúlyozott természetű emberrel, mint amilyen az én édesapám! Édesanyám születésnapja már egy kevésbé kellemes ünnepnapra esett, ő ugyanis október 6-án, az aradi vértanúk napján ünnepli a születésnapját. Valamiért körbevesznek ezek a furcsa születésű emberek. Emlékszem, még középiskolás voltam, amikor interjút készítettem a kerület egyik ’56-os hősével, aki ráadásul március 15-én született. Vajon mindez csak a véletlen műve lett volna?

Nos, ez már sosem derül ki, mindenesetre amikor megszületett a lányom, eszembe jutott a bácsi, ugyanis az én kislányom is egy március 15-i napon jött a világra. Bár amikor megszületett, akkor persze nem értem rá ezzel a gondolattal foglalkozni, érthető okokból egészen mással voltam elfoglalva. Inkább csak mostanában jut eszembe, milyen furcsa család is vagyunk a születések terén. De egy azonban bizonyos, hogy bármelyik napra is szülessen egy csecsemő, abban semmiképpen sem különbözik a többi csecsemőtől, hogy neki is ugyanúgy szüksége van pelenkára, mint az összes többi babának. A pelenka kérdés először nagy kihívások elé állított minket a férjemmel. Mosható vagy eldobható pelenkát szerezzünk be? És milyen fajtát? Illetve leginkább: honnan? Be kell vallanom, a mosható pelenka gondolatát nagyon hamar elvetettük, mi sajnos nem voltunk elég kitartóak.

A lányom március idusán született, de pelenka neki is kell

Sokkal egyszerűbb és praktikusabb megoldás az eldobható pelenka, igen ám, de abból meg őrült mennyiségre van szükségünk. Ezért valóságos megváltásnak éltük meg, amikor az egyik ismerősünk mutatott egy szuper oldalt a babáknak, a lord.shop.hu-t. Legyen szó testápolókról, babakrémekről, vagy éppen pelenkáról, mi azóta eléggé gyakori vendégek lettünk az oldalon. Én személy szerint tulajdonképpen a pelenka miatt látogatom gyakran az oldalt. El sem tudjátok képzelni, friss anyukaként micsoda segítség az, hogy online is be lehet szerezni a gyerek pelenkáját! Amikor annyira enervált vagy, és úgy kifacsarnak a mindennapok, hogy kis túlzással felállni sincs erőd a kanapéról, akkor nagyon jól jön egy ilyen pelenkás oldal. Csak kiválasztom, amire szükségem van, és néhány kattintással leadom az a heti aktuális pelenka rendelésemet. Fizetés után pedig nincs más dolgom, mint hátradőlni, és várni, hogy házhoz szállítsák a rendelésem.

Pelenka terén egyébkén tényleg óriási a választék, mind a fiatalabb, mind az idősebb babák részére jól be lehet itt vásárolni. Így aztán XXL pelust ugyanúgy lehet kapni a webshopban, mint egészen picike gyerekre valót. Nadrágpelenka, bugyipelenka, úszópelenka, gyakorlatilag bármi megtalálni az oldalon, ami csak szóba jöhet a pelenka kapcsán! Ezekre a kategóriákra külön rá is lehet szűrni, így ha valaki csak egyik vagy másik kategóriára kíváncsi, akkor a többi, nem releváns találatot végig sem kell görgetnie. Ugye, milyen egyszerű? Ráadásul az ár is nagyon pénztárcabarát, és cserébe egyáltalán nem kell lemondanunk a minőségről sem! Mi még egyetlen megrendelt termékkel sem jártunk úgy, hogy ne lettünk volna vele elégedettek. Mivel nekünk is a babánk egészsége a legfontosabb, ezért jó szívvel ajánljuk az oldalt mindenkinek, nyugodtan nézelődjetek kedvetekre!

pelenka
Legyen szó mosható vagy eldobható pelenkáról, a Lordshopban mindkettőt megtalálod!