Nemzeti ünnepek, avagy hogyan tegyük őket érdekessé a kisebbek számára?

Mostanság sajnálattal látom a körülöttem lévő gyerekeken, hogy egyre kevésbé érdeklődnek ünnepeink iránt. Szépen felöltöznek aznap, de csak azért, mert kötelezve vannak rá az iskolai vagy városi ünnepségek miatt. Sokat gondolkozok azon, hogy hogyan lehetne változtatni a hozzáállásukon… hogy hogyan lehetne egy kis értéket és érdeklődést nevelni a mai fiatalokba. A probléma ott kezdődik, hogy ha ők nem akarnak tenni az ügy érdekében és nem akarnak művelődni, ha nincs bennük hajlandóság, akkor majdnem, hogy lehetetlen megnyerni őket magunknak. Persze ez nagyban függ a gyermek neveltetésétől is. De vajon léteznek olyan módszerek és programok, amelyekkel változtathatunk ezen a sémán? És ha igen, hogyan lehet ezeket megvalósítani és figyelemfelkeltővé tenni?

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy kiskorom óta lehetőségem volt részt venni ezen ünnepségek szervezésében, majd a megvalósításában is. Mindig voltak zenés előadások, mini színház, énekkar, verselés, illetve az esemény elején a megszokott Himnusz, majd a végén a Szózat közös éneklése sem maradhatott el, többnyire zenekari kísérettel. Kíváncsi arcokat mégis nagyon ritkán véltem felfedezni a sorok között. Amint véget ért a rendezvény, mindenki visszavonult a saját termébe, és folytatódott a tanítás. Véleményem szerint csodás változás lenne, ha nem a megszokott rend szerint haladna tovább a nap. Lehetőséget kellene teremtenünk kézműves foglalkozásokra az adott témával kapcsolatban. Ezt az ötletet már korábban tárgyaltam egy pedagógus ismerősömmel, és ő is egyetértett. Már ezen a beszélgetésen szóba került a Pipere Porta, ahonnan rengeteg kézműves tevékenységhez való dolgot lehet beszerezni.

Az egyik ötletünk az volt, hogy például március 15.-én a gyerekek kerámiázhatnának az adott témában, különböző történelmi személyeket megformálva. A kisebbeknek a gyertya- vagy szappanöntés is jó opció lehet, a magyar zászló elkészítése elég egyszerű, de mégis izgalmas művelet. Ez a pedagógus barátnőm szabadidejében illatgyertyák készítésével foglalkozik. Ezáltal ismerte meg a https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok weboldalt, ahol rengeteg alapanyag található, és bármit rendelünk, nagyon megbízható forrásnak számít. A különböző szappanalapok, szilikonformák és illóolajok mellett a színezők is megtalálhatóak. Ezen anyagok halmazállapota lehet folyékony vagy pigment por állagú. Gyönyörű, élénk, akár csillogó szappanok is elkészíthetőek ilyen módon. Na és melyik gyerek nem szereti a fényes és glitteres dolgokat? Az EazyColours termékei például parabén- és allergénmentesek, vegán formulájuk van. Elmondhatjuk a márkáról, hogy a környezet kímélése mellett a gyerekek egészségére is figyelemmel van. Nem is gondoltam volna, hogy a Pipere Porta termékei között ilyet is fogok találni! Ha színezőben gondolkozol, mindenképp mentsd el a https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok linket!

Ezen kívül még 2 másik brand termékeivel is megismerkedhetünk az adott témán belül. Úgy gondolom, hogy nem utolsó szempont az sem, hogy van lehetőségünk arra, hogy ezeket a színezőket külföldre is megrendeljük. Egy ilyen szuper oldal esetén ez különösen jó lehetőség, ugyanis közel sem biztos, hogy máshol ilyen jó minőségű termékek állnának rendelkezésre. Végtelenül egyszerű a rendelés menete, és számos fizetési lehetőség áll a rendelkezésünkre, a kiszállítási mód szintén többféle lehet. Hatalmas előny lehet egyesek számára az is, hogy maga a cég 3 napot biztosít egy héten a csomagok személyes átvételére, amennyiben ezt az opciót választja a vásárló az átvételi módok közül. Csodás lenne, ha még többen megismerkednének a Pipere Porta kínálatával, és ezzel talán vihetnénk egy kis színt az iskolák életébe… mert hát azért valljuk be, ritka az a gyerek, aki szeret iskolába járni.

Nemcsak a gyerekek számára lehet élvezetes a szappankészítés

A gyerekek számára valóban nagy élmény a szappan vagy gyertya készítés, de nemcsak számukra lehet érdekes a kézműves foglalkozás. Igazából, nagyszerű lenne, ha a felnőttek is időről időre foglalkoznának ilyesmivel. Ezért arra gondoltam, hogy újra beszélek a pedagógus ismerősömmel, hogy két hetente tartanék kézműves szakkört. Szerencsére a Pipere Porta termékei nagy segítségemre lehetnek ebben. Arra gondoltam, hogy gyerekek és felnőttek is részt vehetnek majd rajta. A szappan és gyertyakészítés mellett, saját kencét is készíthet mindenki, a számára szimpatikus illat felhasználásával. Fel akartam készülni az ötlet prezentálására, ezért elkezdtem összerakni az első néhány alkalom menetrendjét. Ötletgyűjtés céljából a pipereporta.hu-n kezdtem el nézelődni, hiszen itt mindig találok valamit, ami inspirál.

Amivel a legváltozatosabbá tudom tenni a foglalkozásokat, azok a különböző illatok és színek alkalmazása, ez utóbbit a https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok aloldalon tudtam felmérni. Megakadt a szemem továbbá a fürdőbomba készítéséhez szükséges alapanyagok és a csomagolások kategóriáján is. Megnéztem tüzetesebben is, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak. Nagyon elnyerte a tetszésemet, amit láttam, ezért felvettem a listára a fürdőbombát is. A csomagolásnak is nagyon megörültem, hiszen így lesz tégely a kencéknek. Ami különösen tetszett, hogy volt a választékban papír tégely is, ami igazán elegánsan nézett ki. Azért is szeretem a Pipere Porta oldalát, mert mindig új ötleteket generál nálam. Úgy éreztem, hogy lassan elkészülök a tervvel, ami a foglakozást illeti.

A Pipere Portával igazi élménnyé vált a kézműves foglalkozás

Előadtam az ötleteimet a pedagógus ismerősömnek, illetve azt is, hogy az alapanyagokat a Pipere Portától rendelném. Elmagyaráztam, hogy a minőségi hozzávalók rendkívül fontosak, és hogy ezeket igazán nagyszerű áron tudom beszerezni a pipereporta.hu-ról. És mivel van házhoz szállítás is náluk, ezért akár az iskolába is tudom rendelni, így nem lesz vele sok macera.

Az ismerősöm nagyon megörült a kezdeményezésemnek, annak meg főleg, hogy már azt is kitaláltam, hogy honnan fogom beszerezni a szükséges hozzávalókat. Neki is megmutattam a Pipere Porta oldalát, a rengeteg terméket, hozzávalókat és egyéb eszközt. A blog és az oktatóvideók csak hab volt a tortán, és megerősítette abban, hogy valóban egy profi helyről fogjuk beszerezni a hozzávalókat. A szállítást is megbeszéltük, jeleztük is a portásnak, hogy időről időre számítani lehet majd csomagra a Pipere Portától.

Az első foglalkozás teljes siker volt! Mindenki élvezettel készítette a szappant, az alapanyagok tökéletesen működtek. Több szülő is odajött hozzám, hogy honnan vannak az illóolajok, mert egészen rendkívüli az illatuk. Mindenkinek ajánlottam a Pipere Portát, hogyha érdeklődnek az ilyen dolgok iránt, akkor ennél jobb helyet nem is fognak találni! Megígértem mindenkinek, hogy fogunk még szappant készíteni, de következő alkalom a gyertyakészítésé lesz. Szinte mindenki feliratkozott a következő alkalomra is, már látszott, hogy újabb rendelést kell majd feladnom a Pipere Porta számára. Nagyon örültem, hogy ekkora sikere volt a foglalkozásnak, ha ez így folytatódik akkor gyakrabban kell majd megtartani. De ez már a jövő zenéje! Ha Titeket is érdekel, hogy egy kicsit feldobjátok az otthoni vagy iskolai délutánokat, akkor nézzetek körül a Pipere Porta oldalán, biztos vagyok benne, hogy Rátok is inspirálóan hat majd!