Te hogy állsz nemzeti ünnepeinkhez?
Most itt első sorban március 15-re gondolok, hiszen ennek jelentőségét valamilyen szinten már egészen kicsi korunktól sulykolják a fiatalságba a megemlékezésekkel az iskolától kezdve. Más kérdés, hogy én kissé azt érzem, hogy mire megérthetné, felfoghatná valaki ennek a jelentőségét, addigra már elege lesz az egészből és abszolút nem érdekli, csupán egy plusz munkaszüneti nappá válik sokak szemében, amikor otthon lehet maradni pihenni. Ezt is megértem, hiszen sokszor abszolút nem helyeznek hangsúlyt arra, hogy a kicsik megérthessék, mire is emlékszünk ilyenkor, csupán egy nagy káoszt láthatnak. Ezáltal, mire oda jutnak életkorban, hogy átfogóan tanítják ezt az iskolában – mert lássuk be, az esetek többségében otthon még kevesebb figyelmet kapnak az ünnepek hátterei -, már el is engedték ennek a fontosságát és csupán egy bebiflázandó anyaggá válik a számukra. Persze sokszor ünneplik a (nemzeti) ünnepeket méltón is, amelyekhez kellenek a megfelelő eszközök is, hiszen általában ezek rendszeresen használatba kerülnek és ilyenkor kiemelten fontos azok minősége.
Ilyen – szerintem – elhanyagolhatatlan a vörösboros pohár is, amelyet, mióta vendéglátózok, kizárólag a Hunnia Kristálytól szerzünk be. Az üvegfúvás, azaz az üvegtárgyak, így az üvegpoharak eredeti készítési technikája, egy nagyon komplikált és magas szakértelmet igénylő eljárás a valódi minőség kiadásához, de nincs ez másként a korszerű, gépes eljárások esetében sem, hiszen a minőség továbbra is fontos szempont maradt. Gondolj csak bele, mennyire más egy jó minőségű, szép vörösboros pohárból kortyolgatni az italt, mint egy régi, ütött-kopott darabból! Már-már a bornak is rosszabb íze lesz olyankor, viszont a Hunnia Kristálynál biztos, hogy a lehető legjobb minőséget tudod beszerezni, akkor is tökéletes választást jelentenek, hogyha vendéglátásban dolgozol és étterembe szeretnél bevásárolni jó áron és jó minőségben. Persze nem csak vörösboros pohár alkotja az árukészletüket, hanem sok más is, amelyek közül biztos, hogy bőven megtalálsz mindent, amely megfelel az igényeidnek.
Ezen felül is még nem egy érv szól a Hunnia Kristály mellett: az egyik, hogy amennyiben tőlük rendelsz, nem kevesebb, mint 5 évnyi pótlási garancia jár a pohárkészletekre! Öt év… elég jól hangzik, nem?
Egyébként nagyon rugalmasak akkor is, hogyha szállításról van szó, hiszen megrendelt csomagodat kérheted csomagautomatákba, csomagpontokra vagy éppen házhoz, is, ahogy neked a legideálisabb – akár utánvéttel is. Ezek árai néhány egyértelmű, átlátható táblázatban el is érhetőek a megfelelő menüpontban a weboldalon, ahogy minden termék ára is fel van tüntetve a szükséges specifikációk és leírások mellett, így biztosítva azt, hogy ne érjen semmilyen váratlan meglepetés és azt kapd, amit megrendeltél. Így a legjobb nekik is, hiszen így jóval kisebb eséllyel kell cserélniük, vagy éppen elállási papírokat intézni. Egyébként, ha nagy tételben rendelsz, még jobban megéri, hiszen nagy összegű megrendelés esetén a szállítás is ingyenessé válik. És hogy méginkább eleget tegyenek mindenkinek, utánvét mellett lehetőség van a kártyás fizetésre is, így emiatt sem kell aggódnod.
Annak idején, a kezdetek kezdetén nagyon sok forgalmazót és poharat, illetve egyéb üvegterméket “kilőttünk” valamilyen oknál fogva, úgy mint megbízhatatlanság vagy éppen rossz minőség, egyre romló ár-érték arányok… viszont egy idő után ajánlás alapján rábukkantunk a Hunnia Kristályra és nemhogy váltani nem szeretnénk, hanem csak ajánlani tudom őket az eddigi tapasztalataink alapján.